A hétvégén a húgom kapott egy könyvet. Gondolom sokan hallottatok Horváth Eszterről, a tehetságes szinkronúszóról, aki 2004. március 18-án kilépett az életből, ÖNKÉNT. Egy könyv is megjelent róla, amiben egy napló van benne, és két fórum által összegyűjtött vélemények sorozata. Megdöbbentem. Eddig nem vettem komolyan az öngyilkosságot. Csak elítéltem, ahogy most is. De most el kezdtem mélyebben belegondolni. Mi visz rá egy velem, velünk egykorú lányt arra, hogy eldobja magától, amit kapott. Mi? Az édesapja is ezeket az okokat kutatta. Elvileg megtalálta, de szerintem soha sem fogja. Mert ott az a kérdés: "Mi van ha...?" Soha nem lehet benne elég biztos, hiszen Eszter nem írt búcslevelet. Egyszerűen felakasztotta magát. Elolvastam a naplóját. voltak bajai. Elmés bajai. szerintem minden emberben ott van minden. Minden pszichés baj, csak valakin "kijön", valakin meg nem. Egyébként tudtátok, hogy minden második nő életében egyszer biztos depressziós lesz? Rémisztó, de biztos vagyok abban, hogy én is az leszek. Érzem. Szerintem meg van bennem a hajlam, meg arra is, hogy kieveckéljek belőle. :D De Eszter 5 éve mégis meghalt, és elég sok embert hagyott itt.  Maga után. Nehéz téma. Mindegy. Most másról írok, nem szeretném elrontani mindenki napját, csak úgy gondoltam, jó, ha mi is tudunk róla. Mert a többségünk akkor még pici volt, kb. 10 évesek. Nem hiszem, hogy emlékszünk rá.
Bár mág lenne, mit írnom, rádöbbenek, hogy holnapra kellene egy verselmezés. És töriből is meg kell csütörtökre tanulnom 4 anyagot... Nem tetszik, ez a vizsga, nagyon nem. De hát ilyen az élet, még rengeteg vizsgám lesz, és el kell kezdenem... Mennyivel jobb lenne, egy olyan helyen, ahol nem kell semmit sem tenned a céljaidért azon kívül, hogy régondolsz. És megkapod. Jó lenne.
UI: Nem hagyott nyugodni, le kellett vennem. Talán babona. De nem tett jót, hogy ide leírtam.